csütörtök, december 27, 2007

Klaus haragja

Még egy év, amíg JJ Abrams előáll saját Star Trek-filmjével, ami azért elég hosszú idő. Szerencsére az igazi rajongók nem hagynak bennünket néznivaló nélkül.
A "Ship of Fools" nevű csapat például azt találta ki, hogy Kirknek, Spocknak és a többieknek öltözve, egy felderítőcsapatnak álcázva besétáljanak egy átlagos amerikai bevásárlóközpontba, és egy vörösruhás embert keressenek. A cél (amellett, hogy megmentsék a bolygót a minden bizonnyal rossz szándékú ellenségtől), hogy leforgassanak egy teljes Star Trek-epizódot, mielőtt kirúgná őket a security. A pláza népe persze nincs teljesen felkészülve a jeles eseményre. Íme tehát a "Store Trek" című szituációs-rögtönzős komédia:

26 000 karácsonyfaégő

Amerikában nagy divat a házak karácsonyi díszítése színes lámpácskákkal (ezt mindenki tudja, aki látta a Karácsonyi vakációt...), és ez alól a trekkerek sem kivételek.
Az alant következő alkotás készítője mindössze 26 200 db égőt használt fel, melyeknek villódzását 5 db vezérlő irányítja. Az élmény természetesen zenei aláfestés nélkül nem lehet teljes: a Star Trek Voyager főcímzenéjét hallhatja mindenki, aki a környéken autórádióját a megfelelő frekvenciára állítja. A vezérlés ugyanis egy pici rádióadót is tartalmaz, ami egy nem használt rádiósávon való sugárzással boldogítja a környéket.

Star Trek - A Karácsonyfa

Nem zárhatjuk úgy az évet, hogy idén se ejtsünk szót a Star Trekes karácsonyfadíszekről. A Hallmark idén már júliusban piacra dobta az ezévi etapot - a szokásos október helyett -, így több hónap állt rendelkezésemre, hogy elmés megjegyzéseket írkáljak hozzájuk (természetesen szinte azonnal elkelt a teljes készlet). Azonban az egészet dobtam a szemétbe, amikor megláttam ezt a videót, amelyet egy igazi hardcore karácsonyfadísz-gyűjtő trekker készített:



Én is ezzel kívánok mindenkinek Boldog Karácsonyt!
Az eddig megjelent összes karácsonyfadíszt mindenki megcsodálhatja, itt...

hétfő, október 22, 2007

hétfő, szeptember 03, 2007

A kenyérpirítók lázadása

Mi történik, ha egy cylon centurion megunja, hogy másodosztályú cylonként kezelik? Lázadás cylon-módra. Lenyűgözen mulatságos, alig két perces rajongói animáció.



Jobb minőségű változat itt, ha esetleg nem érted tisztán a szöveget, a scriptet itt találod.

A Bunkó és a Vész

Emlékeztek az Animánia című rajzfilmsorozatra? Ennek két szereplője volt Bunkó és a Vész (azaz az eredetiben Pinky and the Brain), két dinka laboratóriumi patkány, akik egy érdekes fordulattal világuralmi terveket szövögettek minden egyes részben. És pofára is estek minden egyes részben.


A most következő videó szereplői ők ketten, Jack O'Neill és Daniel Jackson előadásában. Hogy melyikük az agyas szuperhős, és melyikük a lökött, az mindjárt kiderül ebben a "nemhivatalos" Stargate-epizódban...

csütörtök, augusztus 30, 2007

Kirk VS Picard


A válasz arra az ősi kérdésre, hogy ki a jobb kapitány, Kirk vagy Picard, íme, most elérkezett.
A döntés a Te kezedben van!
Vigyázz! Tudod... csak egyetlen egy maradhat!

Jelenet a Galacticán


"Nem tudtam, megjavítani a féket, ezért inkább megerősítettem a lézert."

Hasonlóan (vagy időnként kevésbé) vicces rajzok itt találhatók.

vasárnap, augusztus 26, 2007

Space 1899

Mi lenne, ha az Alfa Holdbázis (azaz a Space 1999) egy epizódja némafilmként készült volna el? Erre derül fény eme kis videóban, melyről a "Steam Trek" commentjei között mesélt valaki.

Gyere, fiam, Tuvok

Érdekes cikket közöl az ausztrál Herald Sun. A kenguruk földjén ugyanis megjelent egy könyv "Sci-Fi baba nevek" címmel, mely ötszáz gyereknév javaslatot tesz a Star Trek, a Superman, Doctor Who, a Mátrix és egyebek világából.


Fiúnév javaslatként szerepel például a Tuvok, lánygyermekedet pedig nevezheted Amidalának. Az újságírók felkeresték a helyi anyakönyvi hivatalt, és kiderült, hogy az államban 18 Neó, 133 Xander, 273 Trinity és 158 Willows született 1980 óta.

Természetesen továbbra is a "hagyományos" nevek vezetik a toplistákat (Victoria államban ezek Jack, Thomas, Olivia, Charlotte és Chloe), de a helyi Star Trek Klub egyik vezetője a sci-fi nevek előretörését jósolja. Az ő tapasztalatai szerint a férfi rajongók hajlamosak inkább sci-fi nevek adására, ám partnereik gyakran megakadályozzák ezt. Ennek ellenére ismer valakit, aki "Damon Jean-Luc"-nak nevezte el gyerekét (a ferengi Damon Bok és Jean Luc Picard kapitány után), igaz, ő maga eddig nem menne el, de a gyerekének a Tiberius középső nevet adná. Persze nem a római császár, hanem Kirk kapitány után.

A helyi Star Wars klub vezetőjének fiúnévlistáját nem meglepő módon a Luke vezeti, ikerszülés esetén természetesen Luke és Leia lennének. Hozzátette azonban, hogy "aki Jar-Jarnak nevezné a gyerekét, annak minden bizonnyal súlyos problémái vannak."

péntek, augusztus 24, 2007

csütörtök, augusztus 23, 2007

Vigyázz, a kutya harap!

Állatkínzás

Online boltból megvásárolható kutyakosztümöket mutatok be most a kedves Olvasónak. Yoda, Leia és Darth Vader láttán már szaftos megjegyzéseket akartam írni a Star Wars-rajongókról, de aztán találtam egy Spockot is...
A bemutatott darabok, nem egyedi példányok, boltban megvásárolhatók, mint írtam, de linket nem adok, mert szerintem ez már az állatkínzás határát súrolja... :-)). Akinek mégis kell, keresse meg magának!





kedd, augusztus 21, 2007

Az igazi lehúzás

Oké. Sok pofátlan lehúzást láttunk már Star Trek-merchandising témában, de ez a mostani a durvább lehúzások egyik kirívóbb darabja.
Nemrég indult ugyanis a a StarTrekProperties.com, melynek tulajdonosai fene nagy eszükkel (és nagy üzleti érzékkel - tegyük hozzá) azt találták ki, hogy a Star Trek-univerzum nem létező cuccait árusítják ki a kedves vevőnek, amire egyébként engedélyt is sikerült szerezniük a Paramounttól. Áll leesett?
Vegyél például diplomát a Csillagflotta-akadémiáról! Papírod lehet a XXIV. századi gépészet, orvostudomány, vagy éppen az "űrtudomány" (aka "space science") témaköréből, de a Kobayashi Maru teszt sikeres teljesítéséről is kaphatsz igazolást. Minek töltenél éveket egy felsőoktatási intézmény padjait koptatva, amikor simán megrendelheted innen? Ultracoolabb, mint a BME vagy a SOTE, az biztos.

Ha az oktatás nem érdekel, de pénzed van, és ingatlanban utazol, akkor ne a Holdon vegyél telket! Az már uncsi. Innen megrendelheted a "földhivatali" bejegyzést a klingon főváros, vagy a vulkáni ShiKahr területére.


A telek sok? Neked csak egy kisebb lakás kéne? Nem akarsz egy lakosztályt a USS Enterprise-on, Kirk kapitány parancsnoksága alatt? Ez is megoldható...


A cuccokat alapállapotban Denise és Michael Okuda írja alá, ha másvalakit szeretnél (pl. Shatnert vagy Nimoyt), az némi pluszköltséggel jár...
Kemény, mi? Na, és most jön az igazi durvulás! A fineszes vállalkozók ugyanis felhívják a figyelmet, hogy a kedves ügyfelek siessenek a megrendelésekkel, ugyanis a Csillagflotta Akadémia csak egy bizonyos számú jelentkezőt fogad, hiszen az osztálytermek befogadóképessége véges; a telkekből csak egy bizonyos mennyiségben van eladó (jelenleg...), és az Enterprise-on is csak meghatározott mennyiségű lakosztály van kiadó (mert mégse kéne túlterhelni az űrhajót); vagyis az ajánlat LIMITÁLT, és emiatt kénytelenek egy bizonyos pluszköltséget felszámolni a T. Megrendelő felé. A szépen tervezett papirosok ára így kb. 30 dollártól akár 300-ig terjed (6000 Ft-tól 60000-ig) plusz postaköltség.
A legszebb, hogy a cég fenntartja a jogot, hogy egy későbbi időpontban újabb osztályokat indítson az Akadémián, ill. lehetőség nyílik majd valószínűleg telket venni pl. Kardasszián (gondolom, meg kell várjuk, míg befejeződik a helyreállítás), vagy más csillaghajóra vezényeltethetjük magunkat, ha úgy tartja kedvünk.
A magam részéről már csak az orioni rabszolgalányokat hiányolom, de még mondjuk a kapcsolatfelvételre úgyis várni kell....

Aladdin a Dalekek ellen


A briteknél roppant népszerűségnek örvend Doctor Who, közkedveltsége talán még a Star Trekénél is nagyobb. A tévé mellett könyvben, képregényben, audió CD-n is futó sorozat nem ritkán színházban is látható. Még az ilyen "multi"-médiás jelenlét mellett is kissé meglepő az, amit a Royal Theatre szervez idén karácsonykor Newcastleben. Az ő pantomin-színdarabjuk főszereplője ugyanis nem más, mint maga Aladdin (az Ezeregyéjszaka meséiből), aki éppen feleségül venné Jázmin hercegnőt, ám a bulit a Doktor visszatérő csúnya ellenfelei, a gonosz Dalekek (!!!) szándékoznak megakadályozni... A történetet különleges szemüvegekkel élvezhető 3D-effektek teszik még látványosabbá. A sajtóközlemény nem kevésbé mellesleg kiemeli, hogy ez az első alkalom, hogy a Dalekek pantomimben szerepelnek... tehát valószínűleg a híres "Exterminate!"-kiabálás nem lesz majd hallható. Ha valakit ennek ellenére is érdekel a téma, itt lehet jegyet rendelni...

Shatner for President!



Jövőre ismét elnökválasztás lesz Amerikában és a leendő jelöltek már erőteljesen kavarják maguk körül a vizet a hírek szerint. A Printfection.com nevű pólógyártó cég szerint azonban ez a kis tócsa még mindig csak állóvizecske, így hát bedobták ötletüket, kik is lennének a tuti jelöltek. Nosza, mindjárt meg is alapították kampányközpontjukat, melynek jelöltpárosa nem lenne más, mint William Shatner, mindenki kedvenc letépett-pólós csillaghajó kapitánya, és David Hasselhoff, a csodálatos torkú énekes (csodálatos videók itt és itt) és szájonát-lélegeztetős jeleneteiről híres színész-fenomén. Arról, hogy a két jelölt mit szól a kezdeményezésről, sajnos nincs hír, de aki támogatná szeretné a nemes ügyet egy-két póló vásárlásával, az erre fáradjon. Mellesleg ne feledje a kampány szlogenjét: "A tegnap holnapjától a jobb máért!" - vagy valami ilyesmi.

szerda, június 13, 2007

Szolgálati közlemény

Ezúton ragadnám meg az alkalmat, hogy üdvözöljem azt a kedves látogatót, aki a Google segítségével a "janeway chakotay sex" keresőkifejezés felhasználásával jutott el az oldalra.
Sajnos el kell, hogy keserítsem: a három szó nem egy postban szerepel. Ajánlanám figyelmébe Belanna Voyager-esküvős weboldalát, de sajnos éppen átépítés alatt van, és a nászéjszakáról készült képek amúgy is durván photoshopolva voltak...

"Gőzszekerek - A mozgókép"


Talán így lehetne leginkább nevezni azt a most következő párperces rajongói filmet, melyet félig a Star Trek, félig Mélies képsorai ihlettek (gondolom mindenkinek beugranak az "Utazás a Holdba" csetlő-botló szereplői), és amely ismét bebizonyítja, hogy Star Trek-rajongók lehetetlent nem ismernek. Star Trek-epizód fekete-fehér némafilmként, zongorakísérettel - ez azért nem mindennapi. És némafilm, hiszen az űrben nem terjed a hang...



Egy kicsit hosszabb változat (a YouTube-os változat az oldal szabályai miatt vágott), megtekinthető a készítők weboldalán, itt.
Néhány apró háttérinfó a filmről pedig itt olvasható.
(Úgy érzem, egy biztos programpont már van a szeptemberi Star Trek-konra...)

hétfő, június 04, 2007

Kirk, a medve

A Star Trek 40. évfordulója persze a merchandising-cuccok újabb hullámát jelenti elsősorban. Az eddigi egyik legfurább cucc (legalábbis, ami eddig a kezem ügyébe került), a 40. évfordulós Kirk-medve egyenruhástul, kapitányi székestül, állsimogatós pózostul együtt.


Hogy mi köze a medvéknek egy tévésorozat 40. évfordulójához, arról fogalmam sincs (valaki megmagyarázhatná). További medvelegénység megjelenéséről egyelőre nincs hír, így kénytelenek leszünk vele egyedül felfedezni különös, új világokat, és - hűen a sorozat íratlan szabályaihoz - bezavarni Kirköt idegen civilizációk málnásába...

Alien bébi

Scifi-rajongónak lenni, az egy dolog. Gyerekes szülőnek lenni egy másik. És az egyik nem zárja ki a másikat. A kettő békésen meg tud férni egymás mellett szerintem. Mint a mellékelt ábra is mutatja, azért vannak degenerált esetek...


... mert igazából nem tudok mást mondani ennek a szerencsétlen gyereknek a szüleire. Érdekes módon az Alien-rajongótábornak vannak ilyen hülye dolgai, amitől a normális embernek megfagy az ereiben a vér.

kedd, május 22, 2007

Star Trek főcím - harmonikán

Kedvenc sorozatunk főcímzenéjét sokan sokszor feldolgozták már: felrázva és keverve, karácsonyfadísszel és Windows képernyővédővel, zongorával és műanyagtölcsérrel, hogy más őrült módszerekről már ne is beszéljünk. Most ismét egy muzikális lélek került elő: ő vidám kocsma-hangulatban harmonikán adja elő a jól ismert dallamot. Kíváncsian várom a szájharmonikás, illetve a hawaii kongás változatot...

hétfő, április 30, 2007

Thank God You're Here

Ez a címe egy vígjáték-shownak, aminek az alapötlete az, hogy a vendégül hívott színészek ("kvázi-sztárok") nem tudják, miben fognak szerepelni. Felöltöztetik őket, majd beküldik egy ajtón, és bekerülnek egy jelenetbe, amiről az égvilágon semmit sem tudnak. A feladat: szellemesen improvizálva "túlélni" a jelenetet, és kikecmeregni a slamasztikából. Mindezt többszáz fős közönség előtt. Minden adott egy alapos leégéshez... vagy éppen sikerhez. Érdekes egy műsor, az biztos.

Ami miatt bekerült ide, az az, hogy az egyik adásban szerepelt Jason Alexander, számos sorozat, film és színházi darab szereplője, aki munkái mellett nem kevésbé híres Star Trek iránti rajongásáról (ő volt a műsorvezetője Comedy Central tavalyi William Shatnert cikiző-égető showjának; de láthattuk a Voyager "Think Tank" c. epizódjában is). A neves komikust egy gyanúsan Star Trekre emlékeztető jelenetbe "lökték be", amit helyenként gyanúsan ismerős színészi munkával reagált le...

Még egy kis főcím-játék

A múltkori írás óta találtam még egy pár érdekes próbálkozást.
A leghumorosabb talán egyik (késő) gyerekkori kedvencem Inspector Gadget (azaz magyarul Gógyi felügyelő) főcíme, amelyet ezúttal a Deep Space Nine egyik szereplőjére szabtak rá.



És múltkor méltatlanul kimaradt pár szintén hasonló jópofaság:
Babylon 5 főcím "Alfa Holdbázis-koncepcióban"
Babylon 5 főcím "Deep Space Nine-koncepcióban"
Babylon 5 főcím "The Professionals-koncepcióban"

Fogkrém a jövőből

Egy kérdés: mikor végignézted a Babylon 5-t, mi volt a legfényesebb dolog, amire emlékeztél belőle? Neked is Sheridan fogsora...??

kedd, április 24, 2007

szerda, április 11, 2007

A Frasier szereplői a Voyageren

És megint Voyager. Sokat kerestem az alábbi felvételt, ami a Star Trek 30. évfordulóján sugárzott gálaműsor része volt. A Frasier című vígjáték-sorozat szereplői segítik ki Janeway kapitányt egy küldetése során. Persze, ahogy ez lenni szokott, semmi sem megy simán. Aki még nem látta, annak itt az alkalom, aki meg már látta, nézze meg újra...

(A slusszpoén sokaknak ismerős lehet: a Magyar Star Trek Klub sokszor felhasználta színpadi jeleneteiben, amikor már nem volt ötletünk, mivel is fejezzük be. Igen, innen loptuk...)

A Voyager-legénység az ebayen

Nem szó szerint persze. Ott azért még nem tart a stúdió, hogy a szereplőket is elárverezze. Adott viszont egy dal, aminek a dallama ismerős egy kicsit, viszont a szöveg jócskán átíródott, így a szerelem és más csacskaságok helyett arról az aukciós siteról szól, amiről már korábban megemlékeztünk, és amelyet, úgy látszik, a Voyager legénység is bőszen látogat. Legalábbis eme zseniális kis videó tanúsága szerint.

kedd, április 10, 2007

Még egy kis TOS-szurka-piszka

Még egy kicsit piszkáljuk Kirköt és bandáját. Az első videóban mindjárt több érdekes dolog is történik: először leckéket vehetünk a csúcsvezetők nehéz hétköznapjaiból, majd a legénység hátborzongató élményben részesül: elsőtisztjük éneklését kell meghallgatniuk.


A második videóban Weird Al Yankovic látogat az Enterprisera, hogy dalban mondja el, mennyire szánalmas is Kirk valójában.

Utazás egy perverz TOS-rajongó agyában

A múlt heti "Mission: Impossible"-videó szerzője, Spockboy ismét megörvendeztet bennünket videóvágási tehetségével. Ezúttal azonban kiderül róla, hogy... hmm... finoman szólva egy perverz állat. Az, hogy egyesek erősen szexuális jellegű utalásokat vélnek felfedezni a Star Trek epizódokban, nem újdonság. Annak idején közkézen forgott egy mp3-fájl, amit a 79 eredeti sorozatepizód hanganyagából vágtak össze, és Kirk és Spock legkevésbé sem plátói viszonyát mutatta be, Spockboy azonban ennél is jobban szabadon ereszti piszkos fantáziáját. Régi NSZK pornófilmeket idéző zenével, némi trükkös vágással új értelmet nyernek a szereplők mondatai, arckifejezései és az eleddig ártalmatlannak tűnő vizuális effektusokra is gyanakodni kezdünk. Hogyan keressünk hardcore-tartalmakat egy szigorúan családi fogyasztásra szánt tévéműsorban? Így...

(Gyenge idegzetűek és 18 éven aluliak ide klikkoljanak egy némileg szelidített verzióhoz.)

hétfő, április 02, 2007

A legmegdöbbentőbb Star Trek-oldal....

...amit valaha láttam.
Valaki időt, energiát és pénzt nem kímélve (hiszen a domain azért pénzbe kerül) megalkotta ezt.
NEM ajánlanám, hogy bárki is megnézze.
Komolyan.

Főcím-játékok

Egy-egy jó főcím maga a sorozat ékessége. 30-60 másodpercnyi rövid klipecske, ami megadja a dolog alaphangulatát, és ha jól csinálják, valóságos védjegyévé válik egy sorozatnak. Kedvenc sorozatának főcímét mindenki ismeri a legapróbb részletekig, kiválóan alkamasak tehát egy kis stílus-játékra.

Elsőnek következik egy "szokásos" YouTube-os exhibicionista, aki a Star Trek TOS és (meglepő!) a Simpson család főcímét mixeli nekünk össze. Fura, de a kettő egész jól összeillik... A háttérben még egy kis érdekesség bújik meg: egy igazi theremin, ami az egyik első elektromos hangszer. Ha valaki jár a Csodák Palotájában, ki is próbálhatja. Nem olyan egyszerű értelmes hangot kicsiszolni belőle, mint amilyennek látszik. Részemről maradok a tölcsértrombitálásnál...



Második versenyzőnk már nem ennyire formabontó, jobban illik mai témánkba. Ő a "Tholian Web" c. TOS-epizódhoz készített főcímet, de mintha egy más sorozatba képzelte volna el a dolgot...


A harmadik jelentkező a TNG-n csavar egy nagyot: az Enterprise-D legénységét utaztatja meg texasi-stílusban.



További jópofizások a főcímekkel:
Star Trek: UFO
Star Trek: Cheers
Enterprise - Atlantis
Star Trek: Wonder Woman (a TOS "Patterns of Force" c. részéhez)
Star Trek: The Office
Deepspacenine SG-1
James Bond in Star Trek
The Love Trek (a "New Voyages" c. rajongói sorozat keverve a Love Boat-tal)
Voyager SG-1
Stargate Enterprise

vasárnap, február 11, 2007

Barangolások az ebay-en

Ami az egyik embernek szemét, az a másiknak kincs. Ezt az alapelvet vallja (többek közt) az ebay, a világ legnagyobb aukciós siteja. Az oldalon szinte mindent lehet vásárolni a kabátgombtól a lakáson át a vadászrepülőig (utóbbit persze kizárólag békés célokra: a történet szerint ugyanis, egy német úriember vásárolt egy kibelezett MIG-et az ebayen, amit a kertjébe szánt - kertitörpe helyett, gondolom), így hát nem csoda, ha a mi szempontunkból is akad néhány érdekes dolog. Sajnos nincs képem az elromlott, a jövőből származó időgépről, amivel valaki egyszer bepróbálkozott az oldalon, de pechje volt, az ügy túl nagy port vert fel az elektronikus sajtóban, és a cuccost a szerkesztők az árverés befejezése előtt eltávolították (Legalábbis ez a hivalatos változat, hehehe).

Így hát kezdjük inkább az Alien-plüssbabával, ami új értelmet ad a "mi volt előbb...?"-problematikának (mármint "... az alien vagy a tojás?"). S ráadásul ezt plüssből legyártani egy akkora arculcsapás a gyerekjáték-iparnak, hogy attól koldul. Azért azt a degenerált felnőttet is megnézném, aki lefekvés előtt ilyet dug a gyerek ágyába. "Jó éjszakát, Lacika! Most már tessék alukálni! Öleld át szépen az arcraugró alienedet! Szép álmokat! Nem, nincsenek szörnyek az ágy alatt!" - és így tovább. Na persze, nem gondolom, hogy a kisgyerekes szülők a célcsoportja ennek a terméknek. És húsvétra sem biztos, hogy ajánlott.

Ami a célcsoportot illeti, anno a videótékába, ahova jó tíz éve jártam, volt egy jól kigyúrt ürge, akinek felsőtestét teljesen beborították a tetoválások, amelyek mind az (akkormég) Alien-trilógia különböző jeleneteit ábrázolták (sajnos nincs róla fényképem). Pech, hogy a negyedik résznek már nem jutott hely, de hát ki sejthette volna, hogy föltámasztják Ripleyt, ugye.


Igen, kedves hitetlenkedő olvasóm, ez két Star Trekes vécédeszka. Köszönet Lytának a linkért, aki nem tudni miért az ebayen keres magának vécédeszkát, vagy ha nem azt keresett, bele sem merek gondolni, milyen keresőszóval találta meg. Potom 75 dollárunkba kerül (átszámítva picit több, mint 14ezer forint) a műsor, plusz postaköltség (Amerikából), ha el akarunk jutni a rajongás olyan magas (vagy inkább alacsony?) szintjére, hogy a lakás legkisebb helységében is legyen valami, ami emlékeztet kedvenc sorozatunkra. Bár azt készséggel elismerem, hogy a rózsaszin orchideásnál meg a tengeri halasnál, amit múltkor láttam az OBIban, még mindig jobb választás. Aki most megingott, és szintén deszkavásárlás előtt áll, annak íme a link (itt és itt), rajtam ne múljon, tessék sietni, ki tudja meddig áll az ajánlat. Szóval hajrá, Lyta, ha megérkezik a cucc, az első alkalomról feltétlenül küldjél élménybeszámolót! És persze még több képet. Köszi!


Nemcsak magánemberek veszik igénybe az ebay szolgáltatásait, és nemcsak kisebb cégek épülnek rá, hanem bizony komolyabbak is. Itt van például kedvenc stúdiónk, a Paramount, aki felfedezte, hogy némi raktározási költséget takaríthat meg, ha már úgysem gyártott sorozatának díszleteit és kellékeit szépen elárverezteti, s mellesleg, néhány igen-igen elvakult rajongónak köszönhetően egy kis (vagy nem is kis) haszonra is szert lehet tenni.

A fenti kép kedvenc indiánunk, Chakotay bútorait ábrázolja, ami állítólag többször látható volt tetkós elsőtisztünk szálláshelyén (én mondjuk nem emlékszem, bár az is igaz, hogy nem feltétlenül a bútort figyeltem). Ez speciel azért vicces, mert igazából Chakotaynek sosem volt alkalma beköltözni úgy igazán a Voyagerre, amikor az első részben az utolsó pillanatban transzportálták át a felrobbanó hajójáról. Replikátorokkal sem készíthette el, hiszen a távoli Delta-kvadránsban rekedt Voyageren nincs elég energia (Janeway még az ajándékba kapott virágot is recirkuláltatja, ugye), de hát nyilván az utolsó pillanatban az átsugárzás előtt Chako még összetolt egy-két bútort. Reméljük, emiatt a legénységből senki sem veszett oda. Egyébként a cucc már elkelt, potom 1025 dollár volt a nyerő ár. Ez 260.000 Ft-ot jelent.

Az ebay magyar kistestvérén, a vaterán is vannak néha érdekes dolgok. Én például ott vettem meg a pusztavacsi Csillagkaput, mindössze 11 Ft-ért. Az ékzár frissen volt cserélve (tavaly), a tárcsázó kifogástalan állapotban, és állítólag jár hozzá egy extra bevállalós alakulat is, ami csupa csinos nőből áll (csak a feleségem meg ne tudja). A szállítással azonban némiképp elégedetlen vagyok, mert a mai napig nem kaptam meg a csomagot. Franc...
Sajnos így nem tudtam pozitív visszajelzést adni az eladónak, pedig kell, hogy legyen benne valami, mert nem sokkal az aukció befejezése után bejelentették, hogy idén befejezik a sorozatot.

csütörtök, február 01, 2007

George Lucas felújítja az "Ének az esőben"-t

A Star Wars atyaúristenének megvan az a hülye szokása, hogy párévente belepiszkáljon saját filmjeibe (nem biztos, hogy csak pozitív változásokat hozva ezzel, ugye, lásd az "Akkor most ki lőtt először, Han vagy Greedo"-problémakör), újból piacra dobja, mi meg sorba állunk és megvesszük újból a mozijegyet, videót avagy DVD-t. Tegye fel a kezét, akinek nincs meg legalább kétféle változatban a Csillagok háborúja... (és írjon emailt, mert nekem legalább két fölöslegesem van eladó, hehehe) A legújabb pletykák szerint a hamarosan megjelenő 6 filmes DVD-díszdobozban is lesznek új, korábban nem látott jelenetek...

Az idegesítő jelenség már saját nevet is kiérdemelt magának: ezentúl "meglucasozásnak" hívjuk azt, amikor valaki X évvel a bemutató után (tehát egyszer már befejezettnek tekintett) filmjében utólagos változatásokat eszközöl. Tipikus példa erre Spielberg E.T.-jének 20. évfordulós változata, ahol többek között azt a marhaságot követték el, hogy az E.T.-t üldöző arctalan rendőrök kezéből kicserélték a fegyvert zseblámpákra, azzal a felkiáltással, hogy az E.T. mégiscsak gyerekfilm. Na most képzeljük el a rendőrséget, ahogy az éjszaka közepén nagy erőkkel kivonul a gyanús légköri jelenségeket produkáló erdőbe, kezében zseblámpákkal. Mindezt a '80-as évek elején. Miközben egy amerikai rendőr már egy autós igazoltatásnál is, amikor megközelíti a járművet, a fegyveren tartja a kezét. Fényes nappal. Na persze, lehet, hogy E.T. nem parkolt rossz helyen.

A most következő videó készítője azzal a gondolattal játszadozott el, hogy mi lenne, ha George Lucas az "Ének az esőben"-t újítaná fel, ill. hát "lucasozná" meg. Vagy el?

kedd, január 23, 2007

Skizofrén duett

Pár héttel ezelőtt Yoda Mester énekelt nekünk Louis Armstrongot, most pedig a világ első skizofrén duettjét láthatjuk, így hallgathatunk meg Gollam/Szmeágol előadásában egy Barry White számot.



(Yoda egyébként -némi szünet után- itt újból elérhető).

A paprika és Leonard Nimoy

Az internet - sok egyéb mellett - a komplett dilisek otthona is, akik lehet, hogy napközben töknormális emberek, de aztán leülnek a számítógépük elé, és készítenek egy honlapot az interneten. Kifejezik rajongásukat valamiért (pl. Star Trek), vagy valakiért (pl. Spock), netán indítanak egy petíciót.

Vagy netán összekötik ezt a hármat. Valószínűtlennek hangzik, igaz? Pedig nem...

A "Leonard Nimoy Should Eat More Salsa Foundation", azaz röviden LNSEMSF, azt tűzte ki céljául, hogy Leonard Nimoy, azaz Spock, több salsát egyen. Igen, komolyan.

A több nyelven is elérhető honlap gazdái céljuk jogosságát komoly grafikonokkal is alátámasztják, tehát a dolog tudományosan be van bizonyítva. Gyűjtik a recepteket is, hogy megmutassák Mr. Nimoynak az Igaz Utat, emellett lehet játékokat is játszani (kedvencem a salsás üveg fejelgetése egy paprika és egy Nimoy-fej között), és biztosíthatjuk támogatásunkról (természetesen) az Alapítványt eme nemes cél elérésében, ha magunk is aláírjuk a petíciót.

George Lucas In Love

Emlékeztek a Szerelmes Shakespeare című filmre? Amiben a hírneves angol író mindenféle bajba keveredik. Gőzerővel dolgozik "Rómeó és Etelka, a Kalózok Királynője" c. színdarabján, miközben szorongatják a hitelezői. A probléma, hogy elhagyta az ihlet... aztán találkozik egy nővel, de igazából ez is csak több bonyodalmat hoz.

A következő kisfilm készítői nem mást helyeztek hasonló szituációba, mint George Lucast, a Star Wars-gurut magát. Ha eltekintünk attól az enyhe kis túlzástól, miszerint Lucas és Shakespeare egy kaliberű írónak lenne tekinthető, hamar fény derülhet arra, hogy az írók élete sosem volt és sosem lesz fenékig tejfel.



Amennyiben a videó nem érhető el, itt megtalálható egy másik verzió. Ha ez is eltűnne, ez itt egy még jobb verzió. (A fenének kell törölgetned, YouTube!)

szerda, január 17, 2007

Star Trek Photoshop verseny

Ismét rábukkantam egy Photoshop versenyre, ezúttal a somethingawful.com hirdette meg pihentagyú fórumozóinak, a fő téma a Star Trek volt. A képek igazán érdekesen sikerültek. (Hmm... Lehet, hogy elő kéne szednem a régebbi gyöngyszemeket is....?)

Addig is, íme néhány érdekes versenyző a mostani eresztésből:


Aki a többire is kíváncsi, ide kattintson.

Kivakartalak...

A filmtörténet számos híres párost vonultatott fel, elég ha csak Stanra és Panra, vagy éppen Fred Astairre és Ginger Rogersre gondolunk. A következő videó készítője egy másik, nem kevésbé világhíres párost, C-3PO-t és R2-D2-t keverte össze az egy picit kevésbé világhírű magyar duóval, Kapával és Pepével. Milyen lehetne a Csillagok háborúja, ha Jancsó Miklós készítette volna, avagy "Nekem Star Warst adott a kezembe az Úr Pesten".

kedd, január 02, 2007

"Happy New Year" - TNG videó

Ki gondolta volna, hogy újév napján az első email a postafiókomban rögtön egy TNG-videóklip lesz... Ria videójával kívánok boldog Új Évet mindenkinek!